A geotextíliák tulajdonságait – akárcsak más műszaki termékeknél – bizonyos paraméterek írják le. A paraméterek rendszeres mérése és tesztelése biztosítja a geotextil állandó minőségét.
Ezeket az értékeket a műszaki adatlapok tartalmazzák, és a felhasználók ezek alapján választhatják ki a céljuknak leginkább megfelelő geotextíliát.
Mivel a geotextíliák esetében gyakran feltüntetett paraméterek nem mindig közismertek, ebben a cikkben mutatjuk be a legfontosabbakat. Nem térünk ki olyan jellemzőkre, amelyek mélyebb mechanikai vagy kémiai ismereteket igényelnek – például az időjárás, a vegyszerek vagy az élő szervezetek (gombák, penész, baktériumok, vírusok vagy enzimek) geotextíliákra gyakorolt hatásaira.
A felülettömeg az egyik legismertebb és a laikusok körében talán leggyakrabban használt paraméter a geotextília kiválasztásánál. Manapság ez már nem igaz: a számos üzemben megtalálható ötödik generációs gyártósorok képesek olyan geotextíliákat előállítani, amelyek kifejezetten meghatározott célokra vagy műszaki követelményekre optimalizáltak.
A felülettömeget egyszerű meghatározni: a geotextíliából vett minta lemérése után az értéket elosztják a minta felületével. A mérést többször is megismétlik, majd az értékek alapján kiszámítják az átlagos tömeget, illetve annak lehetséges eltéréseit. Ezért fontos tudni, hogy például egy 300 g/m²-es geotextília ±10% tűréshatárral valójában 270 és 330 g/m² közötti értékekkel is rendelkezhet.
A felülettömeg azt mutatja meg, hogy egy négyzetméternyi geotextília mennyit nyom. Az építőiparban használt geotextíliák felülettömege jellemzően 100 és 2000 g/m² között mozog. Léteznek azonban ennél is könnyebb geotextíliák – 20–100 g/m² –, amelyeket főként a kertészetben és mezőgazdaságban alkalmaznak.
A geotextília egyik legfontosabb műszaki jellemzője a szakítószilárdság. Az európai szabványok szerint a vizsgálatot 20 cm széles mintán, 20 °C hőmérsékleten végzik. A mérőeszközzel azt mérik, mekkora erővel lehet a geotextíliát húzni, amíg el nem szakad – a maximálisan elért erő az adott minta szakítószilárdsága. Ahogyan más vizsgálatokat, úgy ezt is több mintán végzik, és az eredményekből számítják ki az átlagos értéket és a lehetséges tűréshatárokat.
A húzószilárdság különösen fontos, ha a geotextilt erősítési (stabilizáló) célra vagy olyan helyzetben használjuk, ahol a geotextíliát mechanikai erőhatás éri.
Forrás: Geofabrics
A nagyobb nyúlású geotextil rugalmasabb, jobban alkalmazkodik az aljzat egyenetlenségeihez. Egyes alkalmazások szempontjából nagy szerepe van ennek a paraméternek, más céloknál kisebb. Ha
Viszont ha megerősítéshez használjuk a geotextíliát (pl. útalap vagy támfal mögötti földkitöltés), akkor a lehető legkisebb nyúlású termék az ideális. Itt értelmetlen lenne olyan geotextíliát használni, amely csak erősen kinyúlva válik igazán stabillá.
Forrás: ZwickRoell
Ezt a paramétert két különböző vizsgálattal tesztelik. Az első, statikus vizsgálatot CBR-tesztnek nevezik. Ennél egy tompa testet nyomnak át a geotextílián, és mérik az ehhez szükséges erőt. Az eredményt Newtonban (vagy kN-ban) adják meg. Mivel a geotextíliát gyakran dinamikus igénybevétel is éri (például amikor a teherautóból zúzalékot öntenek rá, és az éles szemcsék mozgási energiájukkal megsérthetik vagy átszakíthatják), létezik egy dinamikus ellenállási teszt is.
Ennél egy kúpos, éles hegyű tárgyat ejtenek a geotextília felszínére, és mérik, mekkora nyílást képes rajta vágni a tárgy. Az eredményt milliméterben adják meg, ez a létrejött nyílás átmérője.
Nyilvánvaló, hogy a geotextília akkor ellenállóbb a sérülésekkel szemben, ha a CBR-teszt során nagyobb erőnek áll ellen, és a dinamikus szakítóvizsgálat során kisebb átmérőjű nyílás keletkezik.
Statikus átszakítás-vizsgálat (CBR-teszt ): a geotextíliát két acélgyűrű közé feszítik. A geotextília közepébe állandó sebességgel egy lyukasztótestet terhelnek. A vizsgálat során rögzítik azt az erőt (kN-ban), amely a geotextília átszakításához szükséges. Minél nagyobb ez az érték, annál nagyobb a geotextília szakítószilárdsága.
Nem található kérdés. Kérdezzen elsőként!